A jóga

Mi az a jóga és kiknek való?

 Mint tapasztaljuk és tudjuk, mi emberek nem vagyunk egyformák, különböző a gondolkodásmódunk, az érzéses gondolatvilágunk, a céljaink, a szokásaink, érdeklődési körünk.

Mára már a jógának számtalan ága, és alfaja alakult ki.

Vannak akik hívást éreznek, és beiratkoznak egy jógaiskolába, és elkezdik a gyakorlást.

Vannak akik egyáltalán nem érzik ezt a hívást, ők más utat választanak.

Vannak, akik hívást éreznek, de nem mernek lépni. Különböző okokból: mert túl idősnek érzik magukat, vagy mert soha semmilyen sportot nem próbáltak még, vagy mert nagyon kötöttek az izmaik, vagy mert túlsúlyosnak gondolják magukat és még számtalan okot hallottam, ami eltántorítja őket ettől a szép és egészséges tevékenységtől.

Az ő megnyugtatásukra sietném elmondani, hogy soha sem késő elkezdeni, hogy ha bizonytalanságot éreznek a testükkel vagy a gondolatvilágukkal kapcsolatban, de szeretnék elkezdeni a gyakorlást, akkor bátran jelezzék ezen szándékukat, és személyes felzárkóztató programunkon átsegítjük őket a kezdeti nehézségeken.

Bátran állítom, hogy a jóga gyakorlását bármikor elkezdhetjük nemre, korra való tekintet nélkül, és vallási hovatartozás tekintete nélkül, hiszen a jóga nem egy vallás.

A jógának számos meghatározását leírták már az idők folyamán, és mindannyian tudunk is róla ezt-azt.

Egyetlen mondatba nem lehet belesűríteni azt a sok mindent, amit ez az egy kifejezés takar.

A jóga a test, szellem, és az elme szentháromságának, egyesítésének az egyik útja.

Testünk a szellemünk temploma, gondozást, ápolást igényel, akár elménk.

A jóga egy út (a sok közül). Mindannyian egyidejűleg kétféle úton járunk – egy külső úton, melyen a testünket cipeljük, és a lélek belső útján. A jóga gyakorlásakor egyesítjük e két utat, és megteremtjük az egyensúlyt a kint és a bent, a fent és a lent, a jobb és a bal, a szív és az elme között.

Aki egyszer elkezdi a jóga útját járni, hamarosan megtapasztalja annak jótékony hatásait, amelyek megnyilvánulnak mind fizikai, mind lelki, mentális, és szellemi téren.

A jóga ászanák erősítik a testet, az izmokat nyújtjuk, lazítjuk. Ezek az ászanák szerveinkre is hatnak, a belső elválasztású mirigyeinkre, hatnak nyirok-keringésileg, hormonálisan is.

Hamarosan tapasztaljuk a kedvező változásokat testünkben, mintha az öngyógyító mechanizmusok beindultak volna, és egyre jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

A Pránajamák, a légzés szabályozó gyakorlatok tisztítják és erősítik a tüdőt és a légzőszerveinket, megnyugtatják zakatoló elménket.

A Kriják, tisztító gyakorlatok szintén tisztítanak, csakráinkat, nádijainkat, elménket.

A Bandhák, az izometriás belső feszítések is erősítenek bennünket.

A Relaxáció alatt megpihenünk, tudatosan ellazítva minden izmunkat, sejtünket.

A Meditáció gyakorlása során az elménket tisztítjuk meg a sok felesleges gondolattól, megpihenve a mostban, élvezve a vanságot, magát a létezést, kapcsolatot bensőnkkel és Istennel.

Ha valaki csak egészségmegőrzés céljából kezdi el a gyakorlást, vagy csak szeretné átmozgatni a test izmait az mind helyén való és nagyszerű.

A jógában nagyon finom energiákkal dolgozunk, valójában olyan izmokat is elérünk, amelyeket alig használunk a mindennapok során, mintha újra fedeznénk fel testünket.

Az egyensúly gyakorlatokkal önmagunkat és belső békénket hozzuk egyensúlyba, hogy aztán elhagyva a jógatermet, az élet majd kibillentsen belőle, de kellő gyakorlással már nem fog sikerülni neki.