Magamról

Mindig élt bennem a vágy, hogy taníthassak. Csodálatos dolognak tartom, hogy emberekkel foglalkozva, átadjuk nekik azt a tudást, ami már bennünk van. Tanítani nagyon szép dolog.

Az érettségit követően felvételiztem a Tanárképző Főiskolára, de nem nyertem felvételt.

Majd az életem egészen más irányt vett. Sokat, sokfélét tanultam.

Utólag visszatekintve a miértekre választ kapunk. 42 évvel ezelőtt még nem voltam felkészülve a tanításra- ezért nem taníthattam. Sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy 52 éves korom után én magam legyek a tanító.

Tanultam sokféle jógairányzatot, jógafilozófiát, és képeztem-fejlesztettem  magam, mint ember, leginkább azon a belső, spirituális úton, amelyet mindenkinek saját magának , saját magában kell megtennie.

Tanultam toleranciát, türelmet. Tanultam empátiát, elfogadást, megbocsátást, alázatot.

Szerintem a legfontosabb belső utak ezek, melyek által remélem egyre jobb oktatóvá tudok válni.

Az idők folyamán rengeteg tapasztalásom volt – ezek mélyen, belső szinten elraktározódva még inkább segítségemre vannak, lesznek, hogy nemcsak a jógamesterek általi tananyagot tudom átadni a hozzám fordulóknak, hanem ezt ötvözni tudom a saját megtapasztalásaimmal.

Talán ez a titka annak, hogy miért csak ennyi év után nyílt meg előttem a tanítás- oktatás ajtaja.

Nem tartozom semmilyen vallási csoporthoz, semmilyen felekezethez. Járom a saját utam.

De hiszek. Hiszek (és ez nem is a megfelelő kifejezés, mert tudom) egy magasabb intelligenciában, egy felsőbb, univerzális energiában, amit én Istennek nevezek.

Hiszem, hogy ennek az Isteni energiának egy darabja, pici magocskája bennünk van.

Ezt nevezem a belső hangnak, vagy akár a bennünk élő őrangyalnak, vagy felettes énnek.

Hiszek a szeretetben, mivel Isten=szeretet. Hiszek a szeretet erejében és abban, hogy ez a legtisztább energia mozgatja az egész Univerzumot.

Hiszem, hogy az oktatási munkámmal szolgálok, és nem csak teszem a dolgom, hanem jót teszek mindenkivel, aki hozzám fordul. Hiszek a jóga és a tánc gyógyító erejében, hiszem, hogy ha törődünk a testünkkel, az meghálálja, és lelkünk szívesen lakozik majd benne.

És hiszem mindezt fordítva is: ápolom a lelkem, nemesítem, és akkor nem betegítem meg a fizikai testem.

Hiszem azt, hogy az együtt eltöltött idő mindenki számára ad valami pluszt, valamit, amit magunkkal vihetünk, amit magunkba építhetünk, amitől belül csodás dolgok történnek.

Tudunk adni egymásnak. Tudunk tanulni egymástól, támogatni és segíteni tudjuk egymást.

És ez nem egyoldalú, hanem kétirányú, hiszen jó pár regényt tudnék írni arról, hogy én mit tanultam az „én jógásaimtól vagy táncosaimtól”, azoktól az emberektől, barátoktól, akik eljöttek hozzám valamelyik programomra. Mindenki, aki életutunkba kerül hoz magával valamit, amit átad nekünk (akár „rosszat” is) és mi is adunk, mutatunk valamit, egyszerre tanítunk és tanulunk mindannyian.

Köszönettel és hálával tartozom minden tanáromnak, oktatómnak, és minden embernek, aki valamilyen formában belépett az életembe, és függetlenül attól, hogy rövid, vagy hosszú ideig maradt, de itt volt, és adott, mutatott, rávezetett, rámutatott bennem valamit, valamire.

15 éves gimnazista voltam, amikor Édesapám könyvespolcáról leemeltem egy érdekesnek látszó könyvet (ami azóta is megvan, megsárgultak lapjai az idők folyamán) – ez egy jógakönyv volt. Innen indult vonzódásom a jógához.

Ez egy szerelem, ez az életem. 2009 óta tanítom a jógát.

  1. januárjában egy szürke péntek este, középső gyerekként láttam meg a napvilágot, Csepelen.
Venczel Ilona