A megbocsátásról

• Mi az a megbocsátás?
• Mit kell megbocsátani és kinek?
• Miért fontos?

Valamikor régen az egyik barátnőm szemmel láthatóan duzzogott rám már jó ideje. Amikor rákérdeztem, hogy de mondja már el, hogy mi baja, akkor kiderült, hogy már régóta cipeli magával az egyik sérelmét, amit én váltottam ki benne. Legalábbis ő így gondolta. Amikor tisztáztuk a dolgot, amikor napvilágra hoztuk, hogy az ő elvárásaival vannak a gondok, akkor kezdett felengedni, megérteni, hogy felesleges energiát fektetett bele abba, hogy hosszú ideig cipelte magával ezt a sérelmét, ami végül is vélt sérelem volt.

Valahogy így vagyunk ezzel mindannyian. Valós vagy vélt sérelmekkel vagyunk tele. Inkább az utóbbi. Sajnos valamennyi sérelmünket, fájdalmunkat, megbántottságunkat beletuszakoljuk a hátizsákunkba, és cipeljük magunkkal sokszor egy életen át. Nem nehéz? Dehogynem. Majd bele rokkanunk, már fáj a hátunk, nyakunk, derekunk stb., de azért kitartóan cipeljük, pedig mennyivel szabadabbá válhatnánk, ha elengednénk őket.

Gondoljunk bele életünk folyamán folyton történnek velünk dolgok. Megcsalnak bennünket, hazudnak nekünk, becsapva érezzük magunkat, elhagynak bennünket, megsértenek, megaláznak, bántanak szóban és tettel és még sorolhatnánk.

A Csodák tanítása (Másképp a Csodák útja) c. kurzus az év 365 napján, naponta egy leckével vezet végig csodálatosan azon a folyamaton, hogyan kell megbocsátani. Legvégül eljutsz egy olyan felismerésre, hogy NINCS IS MIT MEGBOCSÁTANI. Miért?

Több nézőpontból is megközelíthetjük. Egyrészt a különbözőségeink, amelyek teljesen egyénivé tesznek bennünket. A Földön él kb: 8 milliárd ember, és nincs köztük 2 egyforma. Mindenki egy különálló mikrokozmosz a saját teljességével és tökéletességével. Sajnos ezt nem igazán tudjuk elfogadni, és ez az egyik oka a szenvedésünknek. Mert a saját képünket, a saját elvárásainkat, az önös céljainkat tartjuk szem előtt, és próbálnánk rákényszeríteni a másik lényre. Meg aztán összekeverjük az elvárásokat az igényeinkkel. Ezt kifejteni egy másik cikk témája lesz, mert hosszú. Tehát tele vagyunk elvárásokkal, hogy a dolgoknak így, meg úgy kellene történnie, a másik embernek így meg úgy kellene viselkednie, reagálnia, felelnie. Miért mi, miért az egós elme akar mindent irányítani? Talán nem tudjuk elfogadni, hogy az élet végtelensége okán bármi lehetséges, ha hagyjuk, hogy nem tudjuk elfogadni a másságot, hogy az illető más mint mi, mert rá akarjuk erőltetni a mi egós elvárásainkat?

Ha eléggé ismerjük már magunkat, észrevehetjük, hogy igen, sokszor csupán az egós énünket érte a bántás, a megalázás, a sérelem. Ha viszont teljességben élem az életem, ha Önmagam vagyok a saját teljességemben, akkor senki és semmi nem tud ártani nekem, mert ebbe beletartozik a mindenek elfogadása, a nyitottság a másik lény felé és annak elfogadása, legyen az bármilyen, tegyen bármit, hiszen minden Egy, mindegy, és a világ tükröt tart elénk, amiben saját magunk látjuk meg. A teljességbe, a mindenek elfogadásába beletartozik a” jó és a rossz” is. Csak így lehet TELJES. Ne feledjük, hogy ez a megkülönböztetés („jó és rossz”) szintén csupán az emberi elmében van.

De kérdezhetnéd hogyan bocsátunk meg egy gyilkosnak, egy anyának, aki elhagyta a gyermekét, a párodnak, aki megcsalt és elhagyott, stb.?

Az egyik módszer az, ha beleképzeljük magunkat a másik fél szerepébe. Mert a valóságban például nem fogunk gyilkosságot elkövetni, hogy megtudjuk mit érezhet egy gyilkos és nem hagyjuk magára a gyermekünket stb.

Az anya, aki arra kényszerült, hogy elhagyja kiskorában a gyermekét, átadja más felnőtt(ek) kezébe, mert akkor ott abban az élethelyzetben ezt látta a legjobb megoldásnak. Minden bizonnyal összetört a szíve, hogy meg kellett lépnie ezt a lépést. Lehet, hogy ő sem tud megbocsátani magának. Lehet, hogy úgy gondolta, ez lehet a legjobb, mert így biztonságban tudhatja a csemetéjét. Egyébként az is lehet, hogy még nem állt készen az anyaságra, lehet, hogy tele volt/van félelemmel. Nem láthatunk rá egy másik ember teljes életére, sorsára, nem tudhatjuk, hogy mi okból hozta meg azt a döntését, amit. Így nincs is jogunk sem bírálni, sem ítélkezni mások felett.

Ha mindezeket végiggondoljuk és átéljük, megértjük, akkor elkezdődhet egy megbocsátási folyamat bennünk, és inkább már sajnálni kezdjük a másik embert. Míg előtte saját magunkat sajnáltuk és azért cipeltük magunkkal egy életen át ezt a terhet, hogy eljátszhassuk az áldozati szerepet. Ez a szenvedő én játszmája.

Amúgy pedig mindez AKKOR VOLT. És most MOST VAN!

„Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő.” Mondja Shakespeare. Eljátsszuk a mártír szerepet, az áldozati szerepet, és ezek ellenkezőjét, eljátsszuk az anyai-apai szerepet, a barát szerepeket, szülő-gyermek kapcsolati, az alárendelt és fölérendelt szerepeket, a jó és rossz szerepeket (melyek valójában nincsenek) és sorolhatnánk.

Van egy könyv: Paul Young: A viskó. Ebben a könyvben pedig arra találunk lebilincselően megnyugtató módot, hogyan bocsájtsunk meg egy gyermekgyilkosnak. A megbocsátás gyógyító ereje és hatalma felragyog a sebzett szív számára.

A megbocsátásban csakis színtiszta szeretet van és rólad szól az egész, nem a másikról. A másiknak még csak tudnia sem kell róla. Ettől a pillanattól fogva te másképp fogsz viszonyulni ahhoz az emberhez.

Tehát a lépések sorban a következők:

1. A felszínre hozom a sértettségem, a megbántódásom okát (sokszor a tudattalanban van elraktározva) – így ráragyoghat a fény
2. Megértés. Megértem, hogy mi történt, megértem a másik fél álláspontjait, érzéseit stb.
3. Elfogadás. Elfogadom, hogy EZ VAN. Elfogadom a másik ember MÁSSÁGÁT. Elfogadom, hogy bár sértve éreztem magam, nem indokolt ezért és ezért…az egóm érzi magát sértve, és én nem vagyok azonos az egómmal, az elmével.
4. Feloldás, elengedés. Szélnek engedem ezt az egész dolgot. Elengedem a ragaszkodásomat ehhez az áldozati szerephez, és a fájdalomhoz. Nem cipelem TOVÁBB, nem zárom magam börtönbe a hamis gondolataimmal. SZABADDÁ VÁLOK.

A megbocsátás gyógyszer. Magadat gyógyítod vele. A megbocsátás hatalmas energiát ad. A megbocsátás hatalmat ad saját magad felett. A megbocsátás tisztít. Végül pedig felragyoghat igaz lényed, ami immár mentes minden játszmától és földi, halandó dologtól, és az igaz szeretet fényében sütkérezve, szabadon élheted ezt az életed.