Alázat kontra alázatosság II. rész

Elfogadom azt, amit nem akarok elfogadni.

Engedd el az elvárásaidat, mind másokkal szemben, mind magaddal szemben, mind a történésekkel szemben. Engedd el az ítélkezést, és az irányítási vágyat. A” legyen meg a te akaratod”-ban ez is benne van. Az ember ilyen…folyton irányítani akar mindent és mindenkit. Irányítani, uralni. Kezdd magaddal, urald az elméd, urald a légzésed, (jógázz! – ez itt a reklám helye)

Hogyan kell elengedni? beengedem, elfogadom, ez van…. megengedem, hogy legyen…. bármi az életembe (haláleset, csalódás, becsapottnak érzem magam, megsértettek, megcsaltak …. ezek mind belőlem fakadnak és az elvárásaim és a sértett egóm kivetülései) –miért is hibáztatnék másokat miatta. Elfogadom, hogy ilyen vagyok: féltékeny, dühös, irigy, kapzsi stb.

Az alázat a tökéletes elfogadása az életnek. A”nem megyek vele szembe”. Szabaddá válok. A végtelenség okán itt a 3D-ben is bármi megtörténik, nem tisztem minősíteni, megítélni, bírálni, nem kell egyetértenem vele. Amúgy is, mint tudjuk, ami nekem jót jelent, egy másik embernek pont rosszat, amit én jónak érzek, a másik ember nem. Hogy valójában mennyire szubjektív az ilyen besorolás, megítélés.

Elfogadom, hogy minden okkal történik, minden úgy van jól, ahogy van és a látszat ellenére rend van az Univerzumban. Bár mi káosznak ítéljük meg, de ez az elme játéka.

Nem leszek szegényebb az alázat által, sőt sokkal többet kapok általa, mint remélném. A belső békesség, a belső teremtő erő, az isteni ösztön bennem, magamban. Mondhatnánk úgy is egy másik megközelítésből, hogy az alázat az ősbizalom. Istenbe vetett hit. Ehhez többnyire a gondolkodásmódunkon kell változtatnunk, a hozzáállásunkon, és az ismereteinket bővíteni, miszerint ne azonosuljunk az anyagi világgal és az anyagi testünkkel – hiszen jóval többek vagyunk annál.

A hála is egyfajta alázat. Amikor hálás vagyok mindenért (a rosszért is, mert általa fejlődöm), amikor nem tartom természetesnek, hogy ez nekem jár, ezt megérdemlem stb. Még a falat ételért is, még egy mosolyért is, egy jó szóért is hálás vagyok. Hálás vagyok mindazért, amit úgy képzelem, hogy elértem, mert ezt valójában az ego gondolja. Egyedül nem jutottam volna el oda, ahol most tartok.

És végül álljék itt egy idézet Szent Ágostontól:

„Istenem, adj erőt, hogy meg tudjam változtatni a megváltoztathatót.

És kérlek adj erőt, hogy el tudjam engedni, amin nem tudok változtatni.

És, kérlek adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Mert, igen, élem az életem, játszom a színdarabban a szerepem, de nem mindegy hogyan élem ezt meg. Csinálom, megteszem mi belülről jön, történnek dolgok – folyton keletkeznek, születnek – egy ideig maradnak – majd elenyésznek, elmúlnak –  nincs elvárásom a céllal szemben, csak élvezem az előadást.